A nyíregyházi amatőr zsoké már másodszor fordult meg a Royal Ascoton, így nem hagyhattuk ki azt a ziccert, hogy egy interjút készítsünk vele, élete talán legnagyobb élménye kapcsán.
RP: Eszter! Hogy kerültél Ascotba?
JE: Egy magyar munkaerő-közvetítő cégen keresztül juthattam ki az angol lóverseny legrangosabb eseményére, a Royal Ascot-ra. Két évvel ezelőtt kerültem velük először kapcsolatba, azonban akkor az ideinél sokkal kevesebb élményről tudtam volna beszámolni. Idén szerencsés beosztásnak köszönhetően nagyon előnyös helyen dolgozhattam és figyelhettem az eseményeket.
RP: Mit biztosítottak számodra?
JE: Busszal érkeztünk Angliába, és a lóversenypályától körülbelül húsz perc buszozásnyira volt a kempingünk. A körülményekről nem szükséges hosszan beszélnem, áram, mellékhelység és zuhanyzó volt biztosítva számunkra. Az étkezésről magunk kellett gondoskodnunk, mikró illetve vízforraló adott volt, de minden nap boltba is mentünk.
RP: Mi volt pontosan a feladatod?
JE: Idén nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a Parade Ring-be (magyarul jártatóba – a szerk.) osztottak be. Itt vezetik fel a versenyben résztvevő lovakat, illetve verseny után ide érkezik vissza a győztes, valamint a helyezettek. A feladatom a nézők helyének tisztán tartása volt: sepregetés, illetve a szemét szedése. Valamint idén újrahasznosítható poharakban lehetett kapni a frissítőket, ezeket külön kellett gyűjtenünk, így óvva környezetünket. Ez 5 napon keresztül átlagosan 12 órás műszakot jelentett, szinte megállás nélkül, mely viszonylag megterhelő volt számomra (még a vigasztaló körülmények ellenére is). Az időjárás is szélsőséges volt, a hét elején hideg volt és esett az eső, a hét végén viszont már igazi nyári hőség uralkodott.
RP: Mennyit láttál a körítésből?
JE: A munkámnak köszönhetően mindig résen voltam, minden esemény részese lehettem én is. Ugyanazt láttam, mint az előkelő angolok, attól eltekintve, hogy az egyórás szüneten kívül nem hagyhattam el “a Parádét”, egyenruhában voltam és a nézelődés mellett még dolgoznom is kellett. Amelyik nap csak tehettem, megnéztem a királynő érkezését, ezzel nyitották meg az aznapi versenynapot, majd az utolsó verseny után láthattam, ahogy autóba ül, és integetve távozik. Páratlan élmény volt ilyen közelről élőben látni a ceremóniát.
RP: Persze az érdekel leginkább, hogy mennyit láttál a legfontosabbakból, azaz a lovakból és a versenyekből?
JE: A feladatom része volt a lépcsők tisztán tartása is, melyeken keresztül egészen a jártató korlátjáig le lehetett jutni. Mondanom sem kell, mikor a lovakat sétáltatták, valahogyan mindig ezen a szakaszon volt dolgom, az utolsó porszemeket is felsepertem miközben csodáltam a tehetséges telivéreket. Külön élmény volt számomra testközelből látni olyan világhírű zsokékat, mint Frankie Dettori, Christophe Soumillon, James Doyle, Ryan Moore, és még sorolhatnám. A versenyeket hatalmas kivetítőkön keresztül néztem a nézőkkel együtt, átéltem, ahogy egy emberként szurkolt a közönség. Persze egyszer-egyszer volt alkalmam a lelátó túloldaláról, a saját szememmel is megcsodálni egy-két futamot.
RP: Milyen érzés volt ez az öt nap egy amatőr zsoké számára?
JE: Nem tudom szavakba önteni… Mióta élek, a lovak szerelmese vagyok, több éve már, hogy a lóverseny világa is beszippantott. Azokat a zsokékat láthattam élőben versenyezni, akiket rajongásig szeretek, és akiknek stílusát vizsgálva megannyi videón néztem már. Olyan lovakat vezettek el tőlem karnyújtásnyira, melyekhez foghatót testközelből még soha életemben nem láttam. Ilyen volt például Blue Point, aki az öt nap alatt két versenyben is indult, és mindkettőt megnyerte.
RP: Ráadásul mindkettő Gr1 volt. Rögtön nyugdíjazták is, de mi volt a legmeghatározóbb élményed?
JE: Határozottan Frankie Dettori bravúros győzelmei! Szerdán, a „csúcsnapon”, amikor a Ladies Day alkalmából az összes jegy elkelt és zsúfolásig tele volt nézőkkel a terület, szinte megfagyott a levegő, ahogy lélegzetvisszafojtva izgult mindenki a befutóegyenesig, aztán hangos szurkolás törte meg a csendet.
Visszagondolva szinte most is hallom, ahogy a közönség egy emberként szurkol Frankie-nek.
Ezen a napon nyerte meg a nyitóversenyt, majd a második, a harmadik és a negyedik futamot is. Az izgalom a tetőfokára hágott minden egyes befutóban, hiszen nem adták könnyen ezeket a győzelmeket, hatalmasat csatázott a sztárzsoké minden egyes nyeréséért. Ráadásul a negyedik siker a nap, vagy talán a hét legrangosabb futamában jött össze Dettori-nak, hiszen Stradivarius egyenesen a Gold Cup-ban repítette őt haza. Az ötödikben megint Frankie vezetett, és egy röpke pillanatra úgy éreztem, jelen lehetek, mikor a sors megismétli önmagát és Frankie talán megismétli a ’96-os bravúrját, amikor is a nap mind a hét versenyét ő nyerte meg. Ekkor azonban hátulról egy nagyobb lendülettel érkező ló szoros küzdelem után, de megszerezte az első helyet, és a közönség egyöntetűen sóhajtott a hangos szurkolás után.
RP: Mi az, amit mindenképpen átvennél a magyar lóversenyzés számára az ott látottakból?
JE: Ami nekem elsőként szemet szúrt, hogy a lovakat nem számsorrendben vezetik fel, ami nekem még talán zavaró is volt. Az viszont tetszett, és át is venném, hogy a felszólítás után amelyik zsoké felült a lovára, rögtön vezették is a pályára és nem idegesítették az alapból is ideges állatokat azzal, hogy megvárták, míg mindenki felül. Ez igaz volt arra is, mikor 10 ló indult egy versenyben és arra is, amikor 27. Szerintem erről mi magyarok is példát vehetnénk, hiszen ne felejtsük el, elsősorban a ló és a lovas egészsége számít, és nem az, hogy a fogadók előtt megtegyen egy kört az egész mezőny lovasokkal a hátán. A fogadóknak így is volt alkalmuk megcsodálni az összes résztvevő telivért, amíg lovas nélkül jártatták őket. Idén nem egy baleset történt a magyar jártatóban, melyek szerintem ezzel megelőzhetőek lennének.
RP: Mi tavaly a Nemzeti Vágtán ismerkedtünk meg személyesen. Idén is indulsz?
JE: Igen, a tervek szerint indulok, és ha minden jól alakul, újdonsült társammal a Hortobágyi Lovasnapokon debütálunk. Sajnálatos módon Suttogó Galileo, akivel tavaly indultunk és a Hősök terén a döntőben is egy szép 4. helyezést sikerült elérnünk, egy sérülés miatt az idei szezont kihagyja. De a Balogh család nem hagyott búsulni, idén is egy tehetséges és gyönyörű lóval indulhatok, amit ezúton is köszönök!
RP: Mi az oka annak, hogy 2019-ben mindösszesen 9 versenyben indultál a Kincsem Parkban?
JE: Pontosabban tízben. Igazából nem tudom megmagyarázni. Annak viszont örülök, hogy tízből kilencszer pénzes helyen zártam, ebből egyszer sikerült nyernem is, ráadásul az egyik kedvenc csődörömmel, Silent Water-rel. Továbbá saját lovam, Bírónő is eredményesen szerepel, csak éppen a nyerés nem jött össze nekünk eddig, de bízom benne, hogy az év hátrelévő részében ez is bekövetkezik majd. Talán, ha sikerült elég jól megfigyelnem angliai körutam során a legnagyobb zsokék technikáját, és annak legalább a negyedét fogom is tudni alkalmazni, több lehetőséget kapok.
RP: Első éven vagy túl a Corvinus Egyetemen. Hogyan telt el az egy év számodra?
JE: Igen, ez az év nagy változásokat hozott az életemben. Szeptemberben elindult az egyetem és kollégiumba költöztem Budapestre. Azonban sikerült az órarendem úgy összeállítanom, hogy csütörtökön már ismét otthon lehessek Nyíregyházán és lovagolhassam kedvenceimet Suták János istállójában. Így a heti lovaglások száma némiképp lecsökkent, főleg vizsgaidőszakokban, de szerencsére itt a nyár újra, és kis kikapcsolódás után én is igyekszem teljes erőbedobással ismét odatenni magam. Arra, hogy mi leszek, ha nagy leszek, nem igazán tudok még válaszolni. Ha minden jól megy, közgazdász diplomát szerzek majd, azt azonban még nem tudom, hogy hol szeretnék elhelyezkedni a későbbiekben. Abban viszont biztos vagyok, hogy a lovak mindig meghatározó szerepet fognak játszani az életemben.
RP: Utolsó kérdés. Ez a kis interjú a Derby előtt egy nappal jelenik meg. Csak egy nevet mondhatsz, szerinted ki fogja megnyerni?
JE: Szerintem nem kérdés, hogy Golden Sea. Az én szívem már kétéves korában ellopta, amikor is lenyűgöző stílusban nyerte a csikóversenyt Georgiev-vel. Azóta is sikert sikerre halmoz, mi kell még? Talán egy kis szerencse, hiszen tudjuk, hogy papírforma ide vagy oda, a lóverseny kiszámíthatatlan.
RP: Nagyon szépen köszönjük az emlékek felidézését és a beszélgetést. Ha jövőre is ott leszel ismét számítunk rád.
JE: Én köszönöm a megkeresést.
A képeket az interjúalany bocsátotta rendelkezésünkre, kivéve az Eszterről készültet, azért Juhász Tiborné Zsókának jár köszönet.
Eszter 2021. szeptember 4-én nyerte meg a Fegentri arablovas körverseny isztambuli futamát, DEGER nevű lova nyergében, majd másnap szeptember 5-én bukott TOMS nevű angol telivérével súlyos koponyasérülést szenvedve. Szeptember 6-án megoperálták, de tizenhárom nap küzdelem után elvesztette élete legfontosabb versenyét. Magyarországi karrierje során hét győztest lovagolt a Kincsem Parkban, de többször láthattuk őt a Nemzeti Vágta budapesti döntőjében is. Ebben a cikkben búcsúztunk tőle.
Kép: Juhász Zsóka/Traettelling